Mérésekkel egészítenék ki a BMI-t az elhízás pontosabb diagnosztizálásához

A King’s College London kutatói vezetésével elvégzett elemzés több mint 800 ezer brit, amerikai, kínai és spanyol páciens egészségügyi adatait vizsgálta. A kutatók a Lancet-bizottság által korábban javasolt diagnosztikai keretrendszert tesztelték, amely a BMI mellett a derékméretet és a derék-magasság arányt is figyelembe veszi. A diagnózis második lépéseként az orvosok ellenőrzik a szervek állapotát, hogy megkülönböztessék az aktív betegségnek számító klinikai elhízást a preklinikai állapottól, ahol a zsírfelesleg már egészségügyi kockázatot jelent, de még nem okozott működési zavart.

Az International Journal of Obesity folyóiratban közzétett, egy 1970-es brit születési kohorsz adataira épülő részvizsgálat rávilágított, hogy a kizárólag BMI alapján elhízottnak soroltak 68,6 százaléka valójában preklinikai fázisban volt. Bár ez a csoport az egészségesekhez képest nagyobb halálozási kockázattal bírhat, a kutatók hangsúlyozták, hogy az eredmények megerősítéséhez további vizsgálatokra van szükség az alacsony esetszám miatt. A Guardian által idézett adatok szerint a preklinikai elhízással élők 80–90 százalékánál tíz éven belül nem alakult ki klinikai elhízás, vagyis aktív betegség; ez arra utal, hogy nem minden esetben szükséges azonnali, intenzív beavatkozás.

Francesco Rubino, a King’s College London professzora az Independentnek nyilatkozva rámutatott a hagyományos módszer korlátaira: „A BMI semmit sem árul el a testzsírtartalomról. Nem mondja meg, hogy az illető szervei jól működnek-e, vagy hogy az egyén egészséges-e vagy beteg. Ez csupán az általános egészségügyi kockázat mérőszáma.” A szakértők szerint a pontosabb diagnózis lehetővé teheti a személyre szabott, az egyéni szükségletekhez igazított ellátást és az erőforrások hatékonyabb felhasználását.