Túlhűlés és rejtekhelyek: Így vészelik át a telet kertünk apró lakói

A rovarok téli stratégiája fajonként rendkívül eltérő. Míg a poszméheknél ősszel a dolgozók és a hímek elpusztulnak, a következő év kolóniáját a megtermékenyített királynők viszik tovább, amelyek gyakran laza talajban, avar alatt vagy fatörzs, illetve kéreg üregében telelnek át, addig bizonyos lepkék, például a citromlepke vagy a nappali pávaszem, kifejlett állapotban, épületek zugaiban vagy padlásokon vészelik át a hideg hónapokat. Számukra a legnagyobb veszélyt a fűtött helyiségek vagy a hirtelen téli enyhülés jelenti, mert az aktivitásukkal járó repülés gyorsan felemészti a tavaszig szánt energiatartalékaikat.

A túlélés kulcsa gyakran a sejtszintű alkalmazkodás. Azoknál a rovaroknál, amelyek elkerülik a testfolyadék megfagyását, túlhűlés révén a folyadék a víz szokásos fagyáspontjánál alacsonyabb hőmérsékleten is folyékony maradhat; ebben krioprotektív anyagok, például a glicerin is szerepet játszhatnak. Egy észak-amerikai bogárlárva például télen nagy mennyiségű glicerint halmoz fel a hemolimfájában, miközben vizet veszít, így rendkívül alacsony hőmérsékletet is elvisel. Ez a felkészülés nem csupán a hidegre adott reakció: sok fajnál a nappalok rövidülése és az őszi hőmérséklet változása is élettani folyamatokat indít el.

A kerttulajdonosok sokat tehetnek a biológiai sokféleség megőrzéséért a „tudatos hanyagolással”. A makulátlanra takarított kert a rovarok számára sivataggá válik, ezért érdemes meghagyni a bokrok alatti avart, az üreges növényszárakat és a korhadó fadarabokat. Ezek a mikroélőhelyek stabilabb hőmérsékletet és páratartalmat biztosítanak, ami sokszor többet ér a rovarok számára, mint a mesterségesen kihelyezett, látványos rovarhotelek.