Az El Niño és az aszály fenyegeti Kambodzsa legnagyobb tavának úszó közösségeit

A Tonle Sap ökoszisztémája az úgynevezett „árvízi lüktetésre” épül: a monszun idején a Mekong folyó vízhozama annyira megduzzad, hogy megfordul az áramlás iránya, és a víz visszafolyik a tóba, amely ilyenkor az ötszörösére tágul. Ez a folyamat tápanyagokat szállít az ártéri erdőkből, és olyan ritka fajoknak biztosít életteret, mint a háromméteresre is megnövő Mekong-óriásharcsa vagy az óriás-tüskésrája. Az aszály azonban nemcsak a halállományt, hanem az ártéri erdőket is veszélyezteti, amelyek szárazabb években jóval sebezhetőbbek a tüzekkel szemben.

A 13. században Kambodzsába látogató kínai követek halban gazdag beltengerként írták le a Tonle Sapot; Abby Seif szerint ez a folytonosság megszakadóban van, és egy teljes kultúra, illetve történelem tűnhet el a környezeti változások hatására. A helyzetet súlyosbítja, hogy Kambodzsa a globális üvegházhatásúgáz-kibocsátás kevesebb mint 0,2 százalékáért felelős, mégis saját hozzájárulását messze meghaladó klímaváltozási következményekkel szembesül. A tavon élő halászközösségeket az iráni háború miatt megemelkedett üzemanyagárak is sújtják, a Thaifölddel fennálló határkonfliktus pedig megzavarta a kereskedelmet, az utazást és a turizmust.

A Tonle Sapon élők közül sokaknak alig van földjük vagy más vagyonuk, és keveseknek van hová menniük. Yim Nary helyi lakos elmondása szerint férje hajnalban indul halászni, de a zsákmány gyakran alig fedezi az alapvető költségeket, például az ivóvizet és az elektromos áramot. „Nem tudom, mit hoz a jövő a gyermekeimnek. Csak a halunk és a családunk van” – fogalmazott az asszony az Associated Press tudósításában.