A csúcstól a csődig: miért omlanak össze a női kézilabda legsikeresebb klubjai?

A klubok bukásában többféle pénzügyi probléma játszott szerepet: a Vipersnél például megduplázódtak a játékosok bérköltségei, több más csapat pedig főszponzortól vagy állami forrásoktól függött. A norvég Vipersnél például 2019 és 2022 között megduplázódtak a bérkiadások, a játékosok pedig maguk hívogatták a vállalkozókat, hogy megmentsék a munkahelyüket. A Siófoknál 2011 és 2021 között mintegy 5,8 milliárd forint TAO-támogatás érkezett a klubot működtető társasághoz; a klub később pénzügyi válságba jutott, és 2023-ban kiesett az NB I-ből.

Nem minden történet végződik azonban teljes megszűnéssel. A kétszeres BL-győztes montenegrói Buducsnoszt Podgorica 2024-ben a szakadék szélére került a főtámogató távozása után, de a városi közgyűlés átvette a klubot, így bár nemzetközi súlyát elveszítve, de életben maradt. Ezzel szemben az Itxako esetében 2013-ban felszámolást és feloszlatást rendeltek el; a HC Leipzignél 2017-ben fizetésképtelenségi eljárás indult, és nem találtak befektetőt a profi működtető társaság megmentésére.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a sportszakmai sikerek nem fedik el a strukturális hiányosságokat. A német Ludwigsburg példája azt mutatja, hogy a sportsikerek sem pótolták a kieső támogatást, amikor a klub gazdasági modellje egyetlen nagyvállalat hozzájárulására épült. Amikor az Olymp ruházati cég jelezte a támogatás csökkentését, a klub hiába keresett meg több mint 250 másik vállalkozást, nem találtak új finanszírozót.